A víz felszíne széttöredezik, tükre megmásítja a valóságot, felszínén egy ismeretlen világ vízióját fedezzük fel.
Mélysége vonz, a halálról beszél, benne elmerülve újjászületünk, egyszerre tavasz és elmúlás, az élet forrása és az örök nyugalom.A víz tükre félrerajzolt vonalaival, mélyébe rejtett, homályos foltjaival provokálja a képzeletet.
A görög mitológia szépséges Narkisszosza egy forrás vizébe pillantva saját tükörképébe lett szerelmes: ez volt Nemeszisz büntetése, amiért az ifjú elutasította Ekhó és más hegyi és vízi nimfák szerelmét.
A népmesében a falusi kislány tóba nézve akarja jövőjét megtudni. János vitéz a tótól – „melyben az élet vize árad” – reméli, hogy a beledobott virágszál varázslatára visszaadja „szép szerelmes Iluská”-ját.
Más történetekben a szirének, mint Lorelei, a teuton legenda sellője énekével csábítja halálba a tengerészeket. A jövőt megmutató, halált okozó, csodateremtő víz átminősíti a dolgokat. Beletekintve azt reméljük, hogy vágyainkat viszontlátjuk a vízi képben. A vízhez minden esetben valamilyen nagy titok fűződik.
|